""

Erről kedden este beszélt a portugál tréner, mielőtt az izraeli gárda edzést tartott a szerdai első meccs helyszínén, az ETO Parkban.

"Úgy érzem, kettőnk párharcában több okból is esélyesebb az ETO, és ezt nem udvariasságból mondom" – nyilatkozott Sousa, aki korábban a Videotont irányította. "Három-négy éve a magyar bajnokság élmezőnyében foglalnak helyet, régóta ugyanaz az edző dolgozik a csapatnál, és erős a játékoskerete. Biztos vagyok benne, hogy a szombati, Debrecen elleni kezdőcsapathoz képest hét-nyolc helyen megváltozik majd a Győr összeállítása, mert hosszú a kispadja is."

Sousa még hozzátette, hogy a mostani pályaválasztónak több edzés van a lábában, több mérkőzést játszott, mint ők, s ez megmutatkozik majd a BL-selejtezőben is.

"Bár az ETO-nak szerintem minőségileg jobb játékosai vannak, bízom benne, hogy ezt a tudásbeli különbséget a pályán majd ellensúlyozni tudjuk a hozzáállásunkkal, a harcosságunkkal"- folytatta Sousa.

"Nagyon rövid ideje dolgozom a Makkabival, a munkában még nem tudtam mindent véghez vinni, amit szeretnék, de a játékosaim fogékonyak az újra, rendkívül pozitív tapasztalataim vannak velük kapcsolatban. A továbbjutásunk érdekében gólt vagy gólokat kell lőnünk már szerdán is."

A sajtótájékoztatón részt vett Seran Jeini, a Makkabi játékosa is.

"Nehéz ellenfelet kaptunk, de az edzőnk jóvoltából mindent tudunk róluk, így magabiztosak vagyunk. Tudom, hogy a Győrnek nehéz dolga lesz ellenünk" – mondta az izraeli együttes középpályása.

A selejtező 2. fordulójában zajló párharc első felvonására szerdán 20.30-től kerül sor, a visszavágót pedig a jövő kedden rendezik.